Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kasai~chan

2014.04.02

 Kissé kedvetlenül vánszorogtam Airisu~chan mögött be az egyik kórterembe. Nem elég, hogy veszettül fájt a hátam és a hasam egyaránt, de még azt is elkellet szenvednem, hogy ilyen nyomorultul alantas teremtmények elleni harcban sérültem meg, mint ezek. Nem csak, hogy elegancia, vagy becsület nem volt bennük, de egy harcos esszenciájának a legkisebb szikrája is távolról elkerülte őket, úgy tűnt. Nem mintha megúszták volna, de akkor is. Sóhajtottam egy hatalmasat, de nem mertem megszólalni, ugyanis fent állt a veszély, hogy esetleg véletlenül szavak helyett egy nyögés szakad ki belőlem, amit nem vállalhattam, főleg nem tanu előtt. Mert ha még nem ismerném, de Risu~chant elég jól ismertem. Szóval hangtalanul, és kissé morcosan léptem be Chiru~chin mögött a teremben, majd ültem le a hófehér ágyra. Minden különösebb felszólítás nélkül kezdtem magamról lehámozni a felsőmet, itt-ott felszakítva a frissen alvadt sebtetőt. Ahogy a ruha lekerült, láthatóvá vállt a hátamon egy hosszanti, mély vágás, és egy hasonló mély seb a hasamon. Elég csúnya volt. felduzzadva piroslottak a sebek szélei, és a frissen felszakadó sebből csordogáló vérbe, egy kis sárgás váladék is keveredett... 

- Csúnya sérüléseket szereztél. - szólalt meg végre Risu~san, miközben a hasamat, majd a hátamat is szemügyre vette. -Ez lehet, hogy csípni fog. - került mögém, és még mielőtt tiltakozhattam volna, bele is kezdett. 
Csípni? Valójában a húsomba mart, bármi is volt, amit a sebeimre kent. Akaratlanul is összerándult az arcom, miközben szorítottam a fogaimat, hogy ne jajduljak fel. Legalább ezt sikerült megtennem. Hangtalanul tűrni az ellátásomat, ha már beszereztem ezeket a sebeket. 
- Hogy sikerült így megsérülnöd? - kérdezte, miközben nekem hátat fordítva tett-vett. Pár pillanatig még összeszorított fogakkal légzésgyakorlatokat "játszottam", majd mikor már úgy éreztem, hogy jajgatáson kívül talán mást is ki tudok préselni magamból, megszólaltam. A hangomat természetellenesen mélynek, és reszelősnek hallottam. 
- Néhány lidércfajzék, néhány ember, és ezek egy helyen - adtam meg a lehető leginkább tőszavakban a szituációt. Lidércek támadtak néhány egyszerű emberi lélekre, ők párosával jártak, én meg pórul... de nem ők sebesítettek meg. Azonban befejezettnek tekintettem a mesélést, szóval erre nem tértem ki. Mindenesetre büszke voltam, hogy ennyit is ki tudtam nyögni. Ki volt száradva a szám, és égett a hátam és a hasam is egyszerre. Válaszul egy kissé keserű mosolyt kaptam.
- Most ne mozdulj, kérlek. - lépett Chiru~chin a hátamhoz, és munkához látott - Hadou 5... - az agyam már az Akadémián ráállt arra a szokásra, hogy amint ilyen mágikus izék kezdtek repkedni a levegőben, azonnal kikapcsolt. Most sem volt ez másképp. Gondolatban visszamentem szégyenem színhelyére, és újra lejátszotta magamban a történteket. Ezzel egyszerre igyekeztem megszabadulni a fájdalomtól, és okulni a történtekből. Régen ismertem olyan alakokat, akik képesek voltak meditálás közben teljesen elválasztani a tudatukat a testi érzetektől. Azonban én nem voltam ilyen ügyes. Azt megtehettem volna, hogy a kardomra koncentrálok a fájdalom helyett, de most még Ezüstke is bűnbánóan hallgatott. Így gondolatban újra visszajátszottam a szégyenletes összecsapást. Azonban amikor ahhoz a részhez értem, ahogy előhívtam a szalag pengét, és gyakorlásképp azzal akartam megölni a gazfajzékokat. Nem volt jó ötlet, vagyis hát ötlet szinten kiváló volt, de a kivitelezésben már problémák akadtak. Nem csak a lidérceket trafáltam el, hanem magamat is. Azonban a penge jéghideg fémes érzete, és a hirtelen érkező fájdalom helyett füst szag ütötte meg az orromat, visszarángatva a jelenbe. Szép sűrű füst gomolygott a szobában, alig lehetett látni. 
- Chiyo, ne ijedj meg, csupán... - hallottam az oszladozó füstködön keresztül Risu~chan hangját. Óvatosan körül néztem. Ekkor láttam meg... azt a valamit... Egy illékonynak kinéző, kék kis fény volt. A füsttől percekig nem láttam, hogy mi is az. Amikor végre kitisztult a terem, újabb meglepetés fogadott. A kis fénynyaláb egy lángocska volt, ami a vállamon ült, mégse égetett. Pár pillanatig elmélyülten táncolt a vállamon, majd mintha két kis szemecskéje nyílt volna. Ránk pislogott néhányat, majd egy apró füstpamacsot hagyva maga után, kissé vörösesre változva, az arcomhoz dörgölőzött. Egyáltalán nem égetett, inkább mintha egy kellemesen hűs anyaggal legyezgették volna a bőrömet. 
- Én nem félek, de mi ez? - néztem fel nagyon óvatosan Chiru~chinre. Nem mertem túlságosan mozgatni a fejem, nehogy kárt tegyek ebbe a kis valamiben....
- Nem tudom. Kis lángocskának nézem. Nem éget? Mit érzel? Eddig is veled volt? Ott volt, ahol megsérültél?
Először is megpróbáltam sorba haladni. 
- Nem éget, inkább kellemesen hűvös az érintése. - kezdtem szépen egymás után - És nem láttam eddig én se. Bár gondolom, ha nekem nem is, neked biztosan feltűnt volna egy kis világító füstöt pöfékelő tűzpamacs a vállamon, nem? - teljesen logikusnak tűnt az érvelésem... nekem legalábbis. - Szóval nem én hoztam be, és ha nem is a tied, akkor a füsttel került ide nem? - figyeltem, ahogy Risu~chan megvizsgálta, rólam és az én bajaimról totálisan el is felejtkezve. Magában motyogott valamit megint, azon az érthetetlen nyelven, amit csak a negyedik osztagosok ismernek, miközben mindenféle ketyerét tartott szegény kis lény köré.
- Hmm... a reiatsu szintje számottevő, főleg a méretéhez képest, a jellege hasonló az enyémmel, de csupán pár főbb árnyalatban, viszont csak a kezdők tévesztenék össze velem, mivel a hullámai, a lélekenergia mintájának legnagyobb része valami egyedi, egy furcsa elegyet képez. - mormolta az orra alá. Legvégül odatartotta szép lassan az ujját. A kis tüzecske mintha kíváncsi lett volna, óvatosan felé nyújtózott, megérintette, majd hófehérre váltva, egy füstpamacsot hagyva maga mögött, eltűnt a hajamban. Nem gyújtotta fel, még csak meg se pörkölte... csak bent gubbasztott, a nyakam mögött, és pislogott kifele.
- Bocsi, nem akarlak bántani, sem megijeszteni. - magyarázott Risu~chan a hajamnak. A kis lény mintha ekkor vette volna csak észre a hátamon lévő sebet. El is felejtkezve a fehér színről, zölden, vadul végig futotta a testemet. Amint a hasamon a kérdéses helyhez ért, egy kis füstpamacs kíséretében befedte a sebet. Olyan érzés volt, mintha a maró, égető részre valamilyen hűsítő dolgot öntöttek volna. Kellemesen elzsibbasztotta a lüktető részeket. Gyorsan megszólaltam, még mielőtt Chiru~chinből előtört volna az orvos, és azért kezdett volna perelni velem, amiért egy ismeretlen eredetű valamit a még nyílt seb közelébe engedtem...
- Kasai~chan szerintem segíteni próbál... - A kis lángocska egy pirosat lobbant, majd újra bezöldült - Van már valami ötleted, hogy mi is lehet? - kérdeztem inkább Risu~chant.
- Nem kívánnék semmi biztosat sem mondani róla, de az biztos, hogy részben tartalmazza az én léleklenyomatomat, valamint képes a sérülések valamilyen kezelésére.- hajolt kíváncsian az ügyködő kis lényhez egész közel Airisu~san. - Bár a ke... - Valamiért hirtelen elvörösödött. Hiába tudtam, hogy Chiruochiba~san milyen gyorsan én meglepően tudja az arcszínét váltogatni, mindig meglepett, amikor így, akció közben láttam. Főleg, amikor nem tudtam rájönni az okára, mint most. - Folytatom a hátadon lévő seb gyógyítását. - mögém került, és onnantól kezdve nem volt hajlandó a hátam mögül elmozdulni. Hogy mi lelhette szegénykét... elképzelésem sincs 
Szótlanul megvártam, hogy rendbe tegyen Risu~chan, majd mikor végeztünk, felpattantam, megperdültem a tengelyem körül, és egész közel hajolva a meglepett férfihez, a szám elé raktam a mutató ujjamat. 
- Erről a kis valamiről senkinek egy szót sem, jó? - néztem könyörgően az újra színváltóst játszó Chiru~chanra. Nem szeretném, ha elcibálnák tőlem, meg elemezgetnék, meg nem is tudom, és tartozom neki is. Szóval Kasai~chanról egy szót se! - A kis lángocska majdnem olyan vörös volt, mint a hajam. Ugyanez igaz volt Risu~sanra. Bólintott egy hatalmasat, majd meg is hajolt. Csak annak köszönhetem, hogy nem fejelt le, hogy reflexből ugrottam hátra. - Köszönöm Szépen! - hajoltam meg én is, majd Kasai~channal a vállamon távoztam a kórházból. 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.